Talán ismerős a helyzet, amikor nem szóltok egymáshoz…
… nem beszéltek semmiről, esetleg félreértések vannak, – minek mondjam, úgyis felesleges – semmiről persze beszéltek – a felesleges dolgokról esik csak szó, a lényeges dolgokról pedig nem.
Egymás mellett éltek.
Vagy bármit próbáltok megbeszélni, abból mindig csak vita lesz, de nem juttok sehova…
Ezeknek több oka is lehet…
Félelem – esetleg feleslegesnek érzed, hogy elmond – úgy érzed, hogy nem fontos, amit te mondasz – úgysem történne semmi – hogy egyszerűen csak valamelyikőtök, te vagy ő lefagy. És ezért nincs kommunikáció. Az is lehet, hogy már teljesen elhidegültetek egymástól, és tényleg csak a mindennapos dolgokról beszéltek, a nyilvánvalóan ott lévő problémákról pedig nem.
Az is lehet, hogy a másiknak, vagy akár neked nem áll szándékában beszélni erről igazából.
Ezek az érzések aztán hosszú távon, hogyha nem oldódnak meg és sokáig benne maradsz, felerősödnek és egyre rosszabbul fogod érezni magad.
Míg végül válás nem lesz belőle…
Egészen odáig is elmehet ez a dolog. Utána persze bűntudatod lesz azért, hogy vajon mindent megtettél-e, miért nem tudtátok helyrehozni…
Ez a bűntudat aztán szépen lassan felemészt, még kevésbé lesz kedved beszélni dolgokról, míg aztán szépen lassan elhidegültök egymástól teljesen a titkokról nem is beszélve.
Gyakran előfordul, hogy hónapokkal, évekkel a válás után megbeszélitek a dolgokat, és jön az érzés – de jó lett volna erről előbb beszélni…
Itt ez a tét.
A problémákat, és helyzeteket, akkor ott a megfelelő módon megbeszélni, hogy senki ne sérüljön, és továbbra is fennmaradjon egy jó kapcsolat.
A kommunikáció a megértésről szól. Nem arról, hogy valaki beszél, hanem arról, hogy megérted a másikat. Ha tökéletesen értetek egymást, akkor vagytok kommunikációban, pontosabban jó kommunikációban. Minden más esetben elbeszéltek egymás mellett.
A megértés nem feltétlen jelent egyetértést is, de megértés nélkül sosem lesz egyetértés.
De mi kell ahhoz, hogy legyen megértés? Mi kell ahhoz, hogy ne kelljen magyarázkodni, megértsétek egymást, és ne legyen állandó vita, meg feélreértés amit aztán magyarázni kell?
Erről szól ez a workshop. Megadja azokat az alap módszereket amivel bárki el tudja érni mindezt!
Könnyen megfigyelhető, hogy azok az emberek, akik boldog kapcsolatban vannak, minden esetben jó kommunikációban vannak!
Ezzel együtt, minden rossz kapcsolat a kommunikáció hiányára vezethető vissza. Félreértések, feltételezések – nem úgy gondoltam – azt hittem, hogy – vagy éppen semmit nem mond, te meg találd ki, gondolatolvasónak kéne lenned…
Egy ideig az ember próbálkozik, aztán dühös lesz, hogy nem megy, később talán csalódott, míg végül feladja. De közben meg ott van, hogy szereted… Valahogy meg kellene oldani…Már csak azért is, hogy te tényleg mindent megtegyél, ne legyen később kétséged.
Az elmúlt 14 év tapasztalata több száz ügyféllel azt mutatja, hogy ahol a kommunikáció helyreáll, és vannak újra beszélgetések, ott a kapcsolatok is helyrejönnek. Minden esetben.
Ha a dolgok nincsenek kimondva és nincs információd…
Ha nincs kommunikáció és nem tudod, mi történik, elkezded magadban kiokoskodni és jön a mozi…
Pörgeted a fejedben, és mindenféle dolgok jönnek mennek kombinálódnak odabent. Na ebből lesznek a feltételezések!
Ez a jelenség az, ami gyakorlatilag minden kapcsolatot tönkretesz!
Mindennek az oka a kommunikáció hiánya, fagy a nem megfelelő kommunikáció. Ha el akarod kerülni ezeket, akkor ez a workshop neked szól!
Száraz Gábor
Párválasztási Tanácsadó, Házassági / Párkapcsolati Tanácsadó
Kérd a workshop anyagát itt!
Az online workshop ára: 24.990 Ft
A workshopot a gombra kattintva tudod kifizetni, online, bankkártyával, biztonságosan!
Ha van konzultánsod vagy olyan személy, aki ajánlotta neked a workshopot, kérlek majd írd be a nevét a megjegyzés mezőbe!
Ezt mondták, akik végigcsinálták:
„Visszaigazolást kaptam arról, h elég jó volt a kommunikációm az előző párkapcsolatomban annak ellenére, hogy mindig mindenért magamat hibáztattam. Mert sokszor elmondtam, hogy mi nem felel meg nekem vagy kérdeztem/kértem. Jóindulattal. De a másik félnek nem ugyanez volt a szándéka… Abban erősítettél meg, hogy ezen túl bátran éljek. Hogy elhihessem, nekem is lehet olyan párom, akinek fontos, hogy én mit szeretnék. Képes vagyok rá.”
M.T.
„Ha korábban tudtam volna mindazt, amit ezen a workshopon tanítottál nekünk, nem kellett volna átélnem nagy csalódásokat. Vagy lehetett volna javítani a helyzeten, vagy időben kiderült volna, ha nincs közös jövőkép.Ezer köszönet a tanításokért! Is. Meg az empátiáért, amivel felénk fordulsz és rajtunk a fókuszod. Nagyon köszi!”
S. SZ.
„Rájöttem arra, hogy mi az amitől frusztrált leszek ha bárkivel beszélgetek. Valamint megtudtam, hogy mit jelent az igazi kedvesség és, hogy hol a határ a barát és lelki szemetesláda között. Azt is megtanultam, hogy viszonylag jól választott partnerrel hogyan lehet azt a bizonyos tüzet örökké életben tartani. S nem utolsó sorban azt is megtanultam miként dönthetek arról, hogy valakivel nem szeretnék kommunikálni és azt is, hogy miként hozhatom ezt a tudtára úgy, hogy ne legyen lelkifurdalásom.”
D. A.
„Azt értettem meg, hogy sokszor miattam csúszott el kommunikáció, mert nem merem kimondani, ami bennem van, de mégis azt vártam úgy reagáljanak mintha kimondtam volna. Sokat segített, hogy átvettük mit, hogy mit, milyen formában mondjak el a másiknak. És ez egy hatalmas szűrő lehet az ismerkedés elején, hogy ki hogyan reagál arra kommunikációra.”
G. A