A társfüggőség széleskörű társadalmi probléma, rengeteg embert érint. Van, aki felfedezte, tudja, és van, aki nem is tud róla, hogy társfüggő…
Leggyakrabban olyan embereket érint, akik gyerekkorukban túl sok fegyelmezést, korlátozást kaptak…
Sokszor ez fel sem tűnik az érintetteknek, mivel ebben nőttek fel, számukra ez természetes. nem feltétlen kell rosszindulatú, elnyomó szülő ehhez. Lehet, hogy hogy ténylegesen elnyomó, szuperkontroller apja, anyja van valakinek, aki mindig mindent megmond, minek, hogy kell lennie, és nem lehet máshogy.
De az is lehet, hogy a segítő szándékú szülő félti óvja a gyermekét, ezért mindent megtesz érte, ami valójában azt jelenti, hogy mindent megtesz helyette.
Mindkét esetben ugyanaz a következmény, leneveli a gyereket arról, hogy bármit megtegyen önállóan szabad akaratából, így abból a gyerekből olyan felnőtt lesz, aki nem tud más nélkül élni. Egyszerűen úgy érzi, egyedül képtelen élni.
Ennek számtalan jelensége lehet, de a leggyakoribb, hogy mindegy kivel van az ember, csak legyen mellette valaki…
Ez persze azt fogja eredményezni, hogy alulválasztunk, olyan emberek mellett kötünk ki, akiről tudjuk, hogy nem jó. Ezen túlmenően pedig természetesen nem tudunk kilépni az ilyen kapcsolatokból.
Sőt, nagyon gyakran ugyanolyan elnyomó társat húzunk be, mer szükségünk van a kontrollra, még akkor is, ha küzdünk ellene.
Mindezek következtében úgy érezheti magát az ember, hogy képtelen bármit is tenni…
Kiszolgáltatott lesz, és szép lassan annyira másodlagossá válik ő maga, hogy szinte megszűnik létezni. Miközben belül érzi, hogy nem oké, az is lehet, hogy ott bent mélyen dühöng, vagy rendkívül szomorú. De nincs mit tenni… legalábbis ezt érzi az ember, és ezzel el is dönti, hogy nincs kiút.
Ha sokáig benne marad egy ember, akkor olyan mélyre is kerülhet ebbe a spirálba, hogy már nem hiszi, hogy lehet máshogy. Van egy pont, ahol az ember feladja.
Jó hír, hogy ha te ezt most olvasod, akkor még nem adtad fel végleg! És van egy jó hírem, ki lehet ebből kerülni!
Az elmúlt 14 év többezer konzultációja, terápiás ülése alapján pontosan tudjuk mi ennek az oka. Egy nagyon agyafúrt, érdekes csapda van itt, amibe belekerül az ember, és akárhogy gondolkodik rajta, nem tud belőle kikerülni.
Ennek az egyik oka, hogy ez a felszín alatt a háttérben dől el, anélkül, hogy tudnál róla, miközben te csinálod. Nos, pont ettől olyan agyafúrt ez a dolog.
Felfedeztük ezt dolgot és ezen az előadáson nem csak megmutatom neked hogyan működik ez…
… miért észrevétlen, és miért ragad bele olyan sok ember, hanem azt is megmutatom hogyan tudod kezelni, hogyan tudsz kijönni belőle.
Ahogyan látni fogod, van erre pontos módszer, és te nem ilyen típus vagy, hanem történt veled valami, ami miatt ebbe az állapotba kerültél, és ez megváltoztatható, helyrehozható!
A előadás díja mindössze 2.990 Forint,
vagy kérd el mind a 7 részt kedvezményesen
18.000 Forintért!
Töltsd ki az alábbi űrlapot a megrendeléshez!
Az adatkezelési szabályzatunkat itt tekintheted meg.
Röviden: a spamet mi is utáljuk és soha nem adjuk ki adataid harmadik félnek. E-mail címed csak arra használjuk, hogy az általad kért tájékoztatást elküldjünk részedre és a témával kapcsolatos marketingcélú ajánlatról tájékoztathassunk. Adataid törlését egyetlen gombnyomással kérheted rendszerünkben.