Árva Anikó
Te tudod, hogy milyen traumák értek téged és ezek milyen hatással vannak rád?
Àrva Anikó vagyok. Messziről indulva értem el odáig, hogy mára kombinált Coach-ingal tudlak segíteni, hogy változtathatsz és te magad is változhatsz, azzal hogy kikerülj a téged ért trauma hatása alól. Gazdálkodási szakon szereztem vállalkozás szakirányos, közgazdasági diplomámat. A pénzügyi területet tudatosan választottam, mert már gyerekként szerettem volna érteni a pénzhez és az „áramoltatásában” nagy lehetőséget láttam, amivel életünkön jelentősen segíthetünk. 20 éves pénzügyes szakmai múltam a saját életem anyagi rendezésében is sokat segített. A reális pénzügyi világon kívül az életünk másik fontos területe, az érzelmek színes világa.
Család- és gyermekközpontú illetve, nyitott és együttérző lényem tükrözi, amit a közösségünk és a környezetünk iránt érzek. A család a legbiztosabb pont és védőháló is számomra, barátaimra pedig családtagként tekintek. Kutyás gazdiként az állatok szeretete és védelme is kiemelkedő szerepet játszik az életemben.
Több éve különböző önismereti és egyéb témában, mint például kommunikációs területen képzem magam, hogy a megszerzett tudásom és tapasztalatom megosztva segíthessek.
A DISC személyiségteszt alapján zöld színű vagyok, mint a legtöbb segítő foglalkozást végző ember.
10 évesen szeretett nagypapám elvesztésekor hoztam egy döntést: Soha többé nem fogok sírni! Nem fognak mások gyengének látni! Ez olyan jól sikerült, hogy hosszú évekig nem tudtam sírni akkor sem, ha jól esett volna. Érzelmileg elzáródva, egy kemény férfias nővé váltam, ami meghatározta párkapcsolataim
alakulását is, sajnos hátrányosan.
Mára megdolgozva magamat, jól vagyok. Visszaépítettem a nőiességemet is, így már a helyemen vagyok.
Nekem is sikerült segítséggel az ideális létállapotot megteremteni. Egy fél éves komplex konzultáns képzésnek köszönhetően pedig én tudok segítőkezet nyújtani, hogy a múltban megéltek hatására meghozott döntéseidet ràd, ne legyenek hátrányos hatással, ne befolyásolják rosszul életed alakulását.
Várlak szeretettel, hogy együtt megtaláljuk a valódi lényed, a valódi léted.