websikehealthcheck

 

Dr. Konzili Erika

Dr. Konzili Erika - Száraz Gábor - párkapcsolati tanácsadó - konzultáció

Két kisgyermek anyukája és boldog feleség vagyok már 2015 óta.

Mindig is foglalkozatott az emberi működés és a gondolat-lélek kapcsolata. Fiatal koromban pszichológus szerettem volna lenni azért, hogy segíteni tudjak más embereken, de végül az egészségügy egy másik irányába terelődött az életem. 11 éve foglalkozom beteg emberek segítésével, ez idő alatt egyre inkább azt láttam meg, hogy nem feltétlenül a gyógyszeres kezelések nyújtják az igazi segítséget az emberek bizonyos problémáira.

A tanulás folyamatosan jelen maradt az életemben. Egyetemi éveim alatt többek között személyiség- és szociálpszichológiát, fejlődéslélektant és szociológiát tanultam. Jelenleg mester szakon mentálhigiéné közösség- és kapcsolatépítés irányába fejlesztem tudásomat, annak érdekében, hogy szélesítsem a látóköröm az emberi működés területén.

Önismerettel és a kombinált coaching módszerrel 2020-tól foglalkozom mélyebben, amikor egy trauma következtében kerültem kapcsolatba Száraz Gáborral. Akkor még kliensként tapasztaltam meg a módszer hatásosságát úgy, hogy a működési elvéről nem sokat tudtam.

Találkozásunk előtt abban az időszakban több módszer segítségével próbáltam stabilizálni az életem, de egyik sem bizonyult elég hatásosnak számomra. A legtöbb megértést magammal kapcsolatban és a végső megoldást az élethelyzetem kezelésére ez a módszer adta meg nekem.

Később Gábor több workshopján is részt vettem a párommal együtt és azóta tudatosan irányítom az életem és neveljük a gyermekeinket harmonikus párkapcsolatban.

2024. februárjában elkezdtem én magam is megtanulni a kombinált coaching módszert, ahol más terápiákkal ellentétben, mi nem a traumát kezeljük, hanem a traumatikus esemény következtében meghozott döntést, elhatározást, amit az ember önmaga hozott meg és befolyásolja jelen viselkedését.

Célom, hogy a nem irányítható viselkedéseket, irányíthatóvá tegyük az ügyféllel és a cselekvőképességét, okozóságát növeljük, azaz kezébe vegye az élete irányítását. A fent említett képzés professzionális tudást adott ahhoz, hogy ma már konzultánsként tudjak segíteni az emberek elakadásainak felismerésében és kezelésében. Fő kompetenciáim, hogy képes vagyok emberekkel jó kapcsolatot fenntartani, mert odafigyelek másokra, hamar megtalálom a közös hangot, jól és érthetően kommunikálok, mert nyitott vagyok és mindig megoldásokban gondolkozom. Célom olyan emberekkel kapcsolatban lenni, akik fogékonyak a segítségemre, akik elismerik a munkámat, illetve célom a folyamatos fejlődés és a megszerzett tudás átadása, valamint az, hogy boldog pillanatokat okozzak az embereknek saját felismeréseiken keresztül, segítsem a mentális és lelki fejlődésüket.

 

Válaszd ki, melyik területet szeretnéd kezelni!

Párkapcsolat / házasság helyreállítása - Száraz Gábor - párkapcsolati tanácsadó - konzultáció

Párkapcsolat / házasság helyreállítása

EZT VÁLASZTOM

Elengedés - Száraz Gábor - párkapcsolati tanácsadó - konzultáció

Elengedés

EZT VÁLASZTOM

Önbizalom növelés - lélekdopping - Száraz Gábor - párkapcsolati tanácsadó - konzultáció

Önbizalom növelés – lélekdopping

EZT VÁLASZTOM

Társkeresés - Száraz Gábor - párkapcsolati tanácsadó - konzultáció

Társkeresés

EZT VÁLASZTOM

 

 

Ex visszaszerzés - Száraz Gábor - párkapcsolati tanácsadó - konzultáció

Ex visszaszerzés

EZT VÁLASZTOM