Célom, hogy kultúrát vigyek a társkeresésbe, és tudatosságot a párkapcsolatokba.
Szerető családban élek, 2 fiam van, és egy boldog feleségem. Több mint 15 éve tanulmányozom az emberi elme működését, ezen belül 10 éve kifejezetten a társas kapcsolatok és párkapcsolatok lettek a szakterületeim. Rendszeresen hívnak szakértőként különböző tévé és rádióműsorokba, valamit időnként szoktam újságokban is publikálni.
Az egész úgy kezdődött…
Ami ide vezetett – hogy segítek a hozzám fordulóknak megtalálni a hozzájuk illő társat, akivel közösen építhetnek, egy mindkettejük számára megfelelő párkapcsolatot – ironikus módon egy komoly, 10 évig tartó kapcsolatom lezárása volt.
A nagyobb fiam édesanyjával, a fiunk 4 éves korában úgy döntöttünk, hogy külön válnak az útjaink. Ahhoz voltam szokva a körülöttünk élőknél, hogy ilyenkor elindul a sárdobálás, és ami addig feltétel nélküli szeretet volt, az átmegy a mindenen átható utálatba.
Nos, nálunk ez nem így volt. Miután megállapodtunk a külön utakban, még nagyjából 3 hónapig együtt laktunk, megbeszéltük kinek milyen randija volt, stb. Teljesen rendezett volt az egész. Azt azonban nem értettem, hogy ha igazából nem voltak vitáink, és komolyabb egyet nem értéseink sem, a szexuális életünk is rendben volt, akkor miért nem működött mégsem?
Ennek a pontos okát később értettem meg, ugyanis ez volt az a pont, amikor elkezdtem kifejezetten ezzel foglalkozni, és összeszedni minden elérhető anyagot ezzel a témával kapcsolatban. Azóta is folyamatosan képzem magam, több programot és szemináriumot kidolgoztam, leteszteltem, amik azóta is sikeresen működnek.
Célommá vált, hogy segítsek másoknak abban, hogy rendezett magánéletük legyen, egész pontosan – Ideális párkapcsolatokba szülessenek, és nevelkedjenek mentálisan és lelkileg egészséges gyerekek.
Az elmúlt évekről:
- 4x tanultam az USA- ban
- 343 előadás
- 1000+ ember közvetlen visszajelzése,
- 7000+ ember tapasztalatai
- 10000+ óra konzultáció
- 43 egy hónapos online workshop
- 52 szmélyes workshop
- 9 aktív munkatárs
- 3 megjelent könyv
- tv műsorok
- rádióműsorok
Olyan házasságban élek, amiben mindketten szeretünk lenni, ahol mindig számíthatunk egymásra, és ahol mindig megértés, támogatás van.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2025/001152
Ha szükséged van segítségre üzenj nekem!
Az adatkezelési szabályzatunkat itt tekintheted meg.