PÁRKAPCSOLATI
WORKSHOPOK
Száraz Gábor vezetésével
Miben különbözik egy workshop és egy előadás?
Míg egy másfél órás előadás inkább arra jó, hogy felnyissa az ember szemét, és megmutassa, van megoldás az adott problémára, addig egy ilyen programon – ahol adott esetben nyolc 1,5-2 órás előadás van – meg is oldjuk ezeket.
Nem egyszerűen csak 12-15 órát magyarázok valamit, hanem konkrét feladatokat végzünk el, miközben az ember rengeteg dolgot megért. Ezzel, egy olyan folyamaton megy keresztül az ember, amivel az adott probléma meg is oldódik.
Ha valaki szisztematikusan végigcsinálja ezeket a programokat, illetve az ott szereplő feladatokat, meg is oldja magának közben az éppen aktuális elakadását.
Egy ilyen program, tulajdonképpen egy Workshop.
Száraz Gábor
Párválasztási Tanácsadó, Házassági / Párkapcsolati Tanácsadó
Workshop:
Eredeti jelentése műhely.
A szó mai leggyakoribb alkalmazása szerint egy adott szakterület iránt érdeklődő emberek találkozóját hívják így,
melynek célja, hogy közös munkával valami újat – általában szellemi terméket – hozzanak létre az adott témában.
Azaz, addig csinálunk valamit, amíg el nem érjük amit kell,
vagy el nem sajátítunk minden tudást, ami ahhoz kell, hogy meg tudjuk csinálni.
Miért jók ezek a workshopok?
- mert végigvezet a pontos folyamaton
- nem kell agyalnod olyan dolgokon, amikre nincs válasz
- stabil, pontos, azonnal alkalmazható tudás
- nem csak elmélet, hanem konkrét gyakorlati megoldások
- rendszerbe szedi a szükséges teendőket
- minden lépésen keresztül visz
- mire végzel, meg is oldódik a problémád
Minden program 4 hetes, jellemzően 2 vagy 4, másfél órás online előadással hetente.
Vannak közben is feladatok, illetve házi feladatok is.
Ha valaki (csak) a felvételeket nézi, sajnos kimarad pár dologból:
- Nem tudja megcsinálni a házikat,
- nincs lehetőség ismerkedni (jónéhány kapcsolat lett ebből)
Ugyanakkor ez jó lesz arra, hogy ott akarjon lenni a következőn.
JELENTKEZZ AZ ALÁBBI
PÁRKAPCSOLATI WORKSHOPOK
KÖZÜL AZ EGYIKRE MÁR MA:
KOMMUNIKÁLJ!
Nos a legtöbb probléma egy kapcsolatban ebből adódik, pontosabban ennek hiányából. Vagy nem tudjuk megfelelően kifejezni magunkat…
PÁRKAPCSOLAT MESTER – MINI
“Ami nekem sokat segített a kurzuson, az a mondat volt, hogy ne kész embereket keressünk, hanem azt nézzük, hogy…”
TÁRSTALÁLÓ
Az online világ elég kusza. Akit mi akarunk, az nem válaszol, akit meg nem akarunk, na az meg ír. Ma talán az egyik legnehezebb feladat elérni azt…
MAGABIZTOS
VAGYOK
“Mivel csak saját magamra számíthatok sokkal jobban ki kell állnom azért ami számomra jó. El kellene már engednem, hogy…”
PÁRKAPCSOLATI CÉLOK, CÉLKITŰZÉSEK
Egy párkapcsolatnak időrendben 3 szakasza van.
Ezek az együtt töltött időt jelentik.
Ehhez pedig három dolog kell…
INDÍTSD BE
AZ ÉLETED!
Ha azt érzed a körülményeid nem megfelelőek, emiatt fogod vissza magad és ott az érzés, hogy “úgysem kellenék” ez bizony azt okozza…
PÁRKAPCSOLATI
EMBERTÍPUSOK
Ismerkedés során a legnagyobb akadály a félelem. Ami abból fakad, hogy nem tudod helyesen felmérni kiben lehet megbízni.
HOGYAN TALÁLJ
NORMÁLIS PÁRT?
Ez a workshop pontosan az, ami a címében van, megmutatja neked – Hogyan találj normális párt!
IDEÁLIS PÁRKAPCSOLAT
ÉPÍTÉSE
A workshop a Párkapcsolatmester Program része! Kattints a gombra és tudj meg róla többet!