Az önbizalomhiány a társadalom több, mint 86%-át érinti valamilyen formában.
Egy bizonyos szint után, az ember nem hisz benne, hogy képes megváltoztatni…
Ezért meg sem próbálja. Pedig mindig lehet javítani! Bármilyen furcsának hangzik is, az ember veleszületetten magabiztos, céltudatos, és gyakran megállíthatatlan. Elég csak megnézni egy 2-3 éves gyereket. Őt aztán nem igazán lehet kontrollálni, irányítani, vagy megállítani, megy a feje után, ami neki jó. Magabiztos!
Egy magabiztos személy tudja, hogy képes elérni dolgokat.
Tudja, hogy tud döntéseket hozni, és hogy azokat véghez is tudja vinni, El tudja érni amit kigondolt.
Nem csak tudja, hogy meg tudja tenni, hanem meg is teszi. Amit kigondol azt végrehajtja, nincsenek vagy minimális kétségei vannak. Ebből sokminden következik.
Az egyik, hogy minél kevésbé van valakinek önbizalma, annál többet agyal – csináljam/ne csináljam, jó lesz/nem lesz jó stb. Ebből pedig jön a másik jelenség a tétlenség.
Ugyanis mindaddig amíg valaki agyal, addig nem tesz semmit.
Ez időnként elmegy odáig, hogy végül semmit sem tesz az ember. Aztán persze amiatt érzi rosszul magát, hogy nem tette meg amit kellett volna, amiből kialakul a gondolat, vagy ráerősít – erre sem vagyok képes… Ez persze még lejjebb tolja az embert.
Tehát, végülis nem tesszük meg amit kellene, aztán pedig rosszul érezzük magunkat, vagy akár bűntudatunk van, hogy nem változtak meg a dolgok.
De miért nem tudjuk megtenni? Mert vannak megállító, önkorlátozó, és néha önszabotáló gondolataink. Ezek egyszerűen nem engedik, hogy megtegyünk dolgokat. Gyakorlatilag ledumáljuk saját magunkat.
A magabiztosság azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, hogy meg tudunk tenni dolgokat, végre tudunk hajtani feladatokat, és el tudjuk érni, amit akarunk.
Ezen a konzultáción azokat a korlátozó gondolatokat kezeljük, amik megállítanak abban, hogy cselekedjünk. Ha nem cselekszünk, nem is tudjuk magunknak bebizonyítani, hogy képesek vagyunk dolgokra.
Azokat a megállító gondolatokat kell kezelni, amik a tétlenséget okozzák.
Amint az ember elindul a magabiztosság jön magától. Sajnos a felnőtté válás során történnek velünk bizonyos dolgok, amiknek a következtében, megkérdőjelezzük magunkat és visszahúzódunk, tétlenné válunk. Innen pedig már egy lefelé menő spirálba kerülünk.
Ennek nagyon pontosan meghatározható okai vannak, ezért lehet, hogy hihetetlennek hangzik, de viszonylag könnyen lehet kezelni ezt az állapotot.
Ne agyalj! Jelentkezz most, és szüntessük meg ezt, légy újra magabiztos és kezdj el élni!
A konzultáción túl ajánlom az ÉLET IRÁNYÍTÁSA, valamint a LÉGY MAGABIZTOS workshopot!
Mennyibe kerül a konzultáció?
Az első alkalom 50% kedvezménnyel 25.000 Ft helyett
12.500 Ft
Egy óra online vagy telefonos konzultáció.
Kivel szeretnél konzultálni?
Ismerd meg a csapatunkat és válaszd ki, kivel szeretnél konzultálni!
Kérj konzultációs időpontot!
Jelentkezz a számodra megfelelő konzultációra az űrlap kitöltésével! Válaszd ki, hogy melyik konzultánsunkkal szeretnél dolgozni és azt is, melyik típusú konzultációra jelentkezel!
Ezután hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot és egyeztetjük a konzultáció részleteit!